Ügyfélkapu
Hírlevél
Kiemelt hirdetések
A Hévízi gyógytó
Érvényes: 2010. január 01. - 2020. december 31.
Hévíz Magyarország legjelentősebb gyógy-idegenforgalmi központja. A Balaton nyugati sarkától 6 kilométerre helyezkedik el. A 4800 lakosú város jelentőségét a világon egyedülálló, legnagyobb melegvizű tőzegfenekű, 4,44 hektár kiterjedésű gyógytavának köszönheti, melyet 50 hektáros véderdő ölel körül. A tó vizét geometrikus energia melegíti. Hőmérséklete a nyár nagy részében a 30-35 Celsius fokot is eléri és télen sem csökken 26 Celsius fok alá. A domborzati viszonyok következtében magas a szélcsendes napok száma. Az évi átlaghőmérséklet 11,2 Celsius fok, 1940 órát süt a nap, klímája mediterrán. A város területének 30%-a parkosított. Az itt megforduló emberek többsége azért jön, hogy regenerálódjon. A gyógyvíz elsősorban a mozgásszervi betegségek esetében fejti ki kedvező hatását. A település utcái, terei, parkjai és sétányai gondozottak, rendezettek. A hévízi emberek igazi lokálpatrióta módjára nagy figyelmet fordítanak a tisztaságra, rendre, a színvonalas és kulturált vendégfogadásra. A város közrendje, közbiztonsága megnyugtató, jó. A város jól kiépített kereskedelmi hálózattal rendelkezik, az ellátás magas színvonalú, a város jellegéhez illeszkedő, igényes szolgáltatóhálózat működik. Hévízen a gyógy-idegen
forgalom több mint 200 éves múltra tekint vissza.
A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltava, mely testet és lelket egyaránt felüdít. Magyarország legrégebbi és legismertebb gyógyfürdője a római korból származó emlékek szerint több mint 2000 éves múlttal büszkélkedhet. A mai értelemben vett klasszikus hévízi kúra is több mint 200 éves múltra tekint vissza. A 4,4 hektáros nagyságú, 38 méter forrásmélységű tavat kén-, rádium-, és ásványanyag tartalmú forrás táplálja, mely bőséges vízhozamának köszönhetően a víz 48 órán belül teljesen kicserélődik.. A többtízezer éves Pannon tengerből származó gyógyvíz és gyógyiszap a komplex fizikoterápiás kezelésekkel együtt valamennyi reumatikus- és mozgásszervi betegség kezelésére alkalmas.


